Az MSZP szerint a Magyar Nemzeti Bank (NMB) élére független, szakmailag elismert vezetőnek kellene kerülnie és nem pártpolitikusnak - kommentálta Vajda Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt, hogy a kormányfő Varga Mihály pénzügyminisztert jelölte jegybankelnöknek.
"Hónapok óta sejthető volt, hogy Varga Mihály lesz az MNB következő elnöke, ami újabb aggasztó fejlemény Magyarország gazdasági jövője szempontjából" - fogalmazott az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Azt írta, Orbán Viktor döntése nemcsak szakmai kérdéseket vet fel, hanem világosan jelzi, hogy a kormány továbbra sem kíván változtatni azon a politikán, amely az elmúlt években a forint elértéktelenedéséhez és a magyar családok pénzügyi biztonságának megingásához vezetett.
Varga Mihály, aki eddig pénzügyminiszterként tevékenykedett, mára bizonyította, hogy nem tudja megfékezni a kormány gazdasági területen végzett ámokfutását
- értékelt az ellenzéki politikus.
Azt írta, a kormány a gazdaságpolitikai érdekei alá rendeli a monetáris politikát, továbbá várhatóan folytatja a forint "elinflálását".
Vajda Zoltán szerint ez a hozzáállás nemcsak a megtakarításokat és béreket emészti fel, hanem hosszú távon veszélyezteti az ország pénzügyi stabilitását is.
Az MSZP-s képviselő szerint további súlyos probléma, hogy évek óta tudható, a két legfontosabb gazdasági kulcsszereplő, Nagy Márton "gazdaság-visszafejlesztési" miniszter - leendő csúcsminiszter - és Varga Mihály között személyes konfliktus feszül.
Ez a szakmai együttműködés helyett politikai küzdelmekhez vezethet, ami bénító hatással lehet az amúgy is kihívásokkal teli gazdasági helyzet kezelésére - írta Vajda Zoltán.