A külpolitikában már sikerült is repülőrajtot venni, csak éppen a zuhanáshoz - írta a Momentum Mozgalom elnöke pénteken a Facebook-oldalán.
Tompos Márton azt írta, "Orbán szerint 2025 egy fantasztikus év lesz, és repülőrajtot fog venni az ország", azonban a beígért repülőrajt a zuhanásba vezet.
Kiemelte, Magyarország után Lengyelország lett az EU soros elnöke, a nyitóünnepségre minden uniós országot meghívtak, de "Magyarország nagykövetének jelezték a lengyelek, hogy nem látják szívesen sem őt, sem Orbánt a rendezvényen".
Az ellenzéki politikus szerint a lengyel-magyar kapcsolatok "talán történelmi mélypontra zuhantak" az elmúlt három évben, mivel az "Orbán-kormány egyértelműen az ukránok ellenében, az oroszok érdekében tevékenykedik" az ukrajnai háború kitörése óta.
"Már a PiS-kormánnyal is összerúgták a port a színfalak mögött emiatt, de mióta Donald Tusk visszatért Lengyelország élére, azóta egyre jobban romlik a két ország kapcsolata" - tette hozzá Tompos Márton.
Közölte: ezt az újabb, egyértelmű diplomáciai jelzést az váltotta ki, hogy az év végén "Orbánék menedékjogot adtak" Marcin Romanowskinak, "a PiS-kormány Völner Páljának", akit 11 bűncselekménnyel, közpénzzel való visszaéléssel vádolnak.
A külpolitikában tehát sikerült "repülőrajtot" venni azzal, hogy az elmúlt évtizedekben biztos támasznak tekintett lengyel-magyar barátság "eltört" - írta a Momentum elnöke, aki szerint ennek "egyértelműen Orbán Viktor és Szijjártó Péter a felelőse".
Tompos Márton megjegyezte: "a történelem ezt sem felejti el".