A magyar népnek joga van közvetlenül megválasztani köztársasági elnökét - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese, országgyűlési képviselője, az egész közjogi rendszer átfogó módosítását szorgalmazva.
Brenner Koloman kiemelte, hogy a jelenlegi, igen felfokozott politikai légkörben is lehet látni, milyen az, amikor egy köztársasági elnök nem tudja ellátni az alaptörvényben rögzített feladatát: a magyar nemzet egységének képviseletét.
Sulyok Tamás köztársasági elnök legutóbbi nyilatkozatai a Jobbik álláspontja szerint túlságosan pártpolitikai színezetet kaptak - jegyezte meg.
A Jobbik az egész közjogi rendszer átfogó módosítását javasolja, hiszen a rendszerváltoztatás óta ezen a kérdésen még olyan kiváló kvalitású államfők sem tudtak felülemelkedni, akik személyes integritásához semmilyen kétség nem fért, például Mádl Ferenc, de leginkább Sólyom László - emlékeztetett.
Hozzátette: a "fideszes egypárti túlhatalom által kialakított", jelenlegi, egyfordulós, nagyon nagy győzteskompenzációval működő választási rendszerben egy párt dominanciája szinte biztosított az Országgyűlésben. És mivel az Országgyűlés választja meg az államfőt, "gyakorlatilag borítékolható" ennek a köztársasági elnöknek a pártpolitikai elfogultsága - jelezte.
Ezért a Jobbik egy teljes közjogi csomagot dolgozott ki, amelyben - osztrák és cseh mintára - szerepel a közvetlen elnökválasztás, de az is, hogy csak az szavazhasson hazánk jövőjéről, aki befejezte a nyolc általánost. Ugyancsak kezdeményezik, hogy töröljék el a győzteskompenzációt és legyen ismét kétfordulós az országgyűlési választás - közölte Brenner Koloman.
(MTI)