Nagyon komoly hiány van budapesti óvodapedagógusokból. Egyre jobban öregszik a szakma, több, mint 55 év az óvodapedagógusok átlagéletkora. A Fidesz válasza: irány a magánóvoda! Mutatjuk az árakat - ennyibe kerül nekünk, hogy Orbán magasról tesz az alapvető feladataira!
Míg néhány évvel ezelőtt leginkább a kistelepüléseken volt nagy a szakemberhiány, ma már a nagyobb városokban is egyre nehezebb betölteni az üres álláshelyeket. A probléma általános, és az V. kerület is vastagon érintett.
Látszik, hogy Orbán és szemellenzős csatlósai teljesen elszakadtak a valóságtól. Azt gondolják, hogy miközben ők milliárdszámra lopják el a befizetett adónkat, a belvárosi családoknak még magánovira is futja.
Nade nézzük, mennyi az annyi a Pénzcentrum gyűjtése alapján! Budapesten havi 100 ezer forint alatt, vidéken pedig 40 ezer alatt nem nagyon van magánóvoda. Mivel ebben nincs benne az étkezés, ezért
a fővárosban nagyjából havi 130 ezer forintba kerül a magánovi mindennel együtt, míg vidéken nyugodtan számolhatunk hetvenezer forinttal egy hónapra. Mármint gyermekenként...
Namost szögezzük le: Magyarországon a minimálbér 133 ezer forint, a valódi átlagbér, azaz mediánbér olyan 200 ezer forint körül lehet - már ahol ezt el tudja érni egyáltalán.
Akkor mégis hogy meri megcsinálni ez a luxuskormány, hogy a befizetett adónkból nem áldoznak bölcsődére és óvodára? Hogy várhatják el, hogy még ezeket a terheket is fizessük?
Orbán és a számmisztika: a Fidesznek kedvezően torzít a központi bérstatisztika
Mindenkinek plafonig szalad a szemöldöke, amikor a KSH közli, hogy szerintük mennyi a hazai átlagbér és az mennyit ér nekünk a boltokban. Ez ugyanis jellemzően egy olyan szám, amelynek a magyarok túlnyomó többsége csak a töredékét keresi és az egy kupac lótrágyát sem ér. Hol vannak a turpisságok?
Orbán élő adásban produkált teljes személyiséghasadást
Házi diktátorunk a Kossuth rádiós monológjában örömködött, hogy kormánya 8-10 ezer milliárdot költött el már el tökéletes baromságokra, majd kijelentette, hogy a pedagógus béremelés 350 milliárdja sajnos nem férhet most bele. Mi van?
Tragikusan kevesen jelentkeznek óvodapedagógus szakra
Orbán kormányának ámokfutása az oktatás területén is célba ért. Nem csak tanáraink, óvodapedagógusaink sem lesznek, ha nem lesz sürgősen változás.