Most már tudományosan bizonyított, hogy az Orbánék által erőltetett kínai oltóanyag sok esetben nem alakít ki védettséget az időseknél. Márpedig pont őket oltották vele főleg.
Kiderült, hogy az elölt vírust tartalmazó, vagyis hagyományos technikán alapuló Sinopharm vakcina a kevésbé erős immunrendszerű embereknél csak az esetek mintegy 60 százalékában alakít ki védettséget. Az időseknél például jellemzően nem működik megfelelően. Talán éppen ezért sem ajánlotta maga a kínai gyártó, hogy 60 éves kor felett alkalmazzák.
Mindössze annyit léptek, hogy Merkely Béla, a Semmelweis egyetem rektora tesztelést igért nekik. Mivel egy kormányközeli orvosról van szó, nem tudni, mennyire lenne megbízható ez a tesztelés. Más országokban, például Oroszországban simán újraoltják, akiben nem megfelelő az ellenanyag szintje.
Gyors megoldásként Karácsony Gergely főlpolgármester ingyenes teszteket ajánlott fel a Sinopharmmal oltott budapesti időseknek.
A kerületek igényelhetnek a felajánlott mennyiségből, attól függően, hogy mekkora náluk az igény. Rákosmentén is volna igény, ha érdekelné a polgármestert, hogy mi lesz az itteni sinopharmosok sorsa.
Horváth Tamásnak fontosabb a pártfegyelem és az ellenzékkel való szembenállás: nem kér az ingyenes antitest tesztekből.
Látszik, hogy központi pártukászt kaptak a sinopharmosok szempontjából létfontosságú tesztek elutasítására. A tegnap felajánlott 18 ezer tesztből csak az V., XVI., XVII, XXI. és XXIII. kerületek nem kértek. Mindegyiknek fideszes a vezetése!
Rákosmente fideszes polgármesterének polgáraival szembeni árulását a Környei Balázs András momentumos önkormányzati képviselő így kommentálta:
Őszintén remélem, hogy Horváth Tamás csupán nemtörődömségből és nem szándékos elutasításból nem kért a Főváros által felajánlott vizsgálatokból. Remélem legkésőbb hétfőn válaszol Rákosmente Önkormányzata a fővárosi megkeresésre.
Mi is csak annyit tudunk mondani, hogy reméljük igaza lesz az ellenzéki politikusnak.
(forrás: Telex.hu)
Müller Cecília megtagadja tőlünk a harmadik, emlékeztető oltást
Orbán orvosi diplomás udvari bolondjai továbbra sincsenek a helyzet magaslatán. Hiába indokolt szakmailag, nem engedélyezik a harmadik oltást. Mindezt azért, mert akkor be kéne ismerni: hibáztak, mikor időseket oltottak Sinopharmmal.
Működik a Pfizer két Sinopharm vagy egy Astra után
Világszerte folynak vizsgálatok kora tavasz óta, hogy mely vakcinákat mely más gyártmányú vagy hatásmechanizmusú oltásokkal lehet kombinálni. Az első eredmények összességében pozitívak, de volt olyan párosítás is, ami nem jött be - mutatjuk, mik ezek!
6 millió Pfizerből egy se jut a pórul járt sinopharmosoknak
Ha szó szerint halomban áll a jó minőségű oltóanyag, akkor miért nem kaphatnak belőle azok, akiknél nem indította be a termelést a Sinopharm vakcina?